Az alkoholnak és a hozzá kapcsolódó kultúrának évezredes, nagyon színes története van, amelyhez számos szokás kapcsolódik – minthogy például hol és milyen ital fogyasztását tartjuk elfogadottnak, attól függően, hogy ki, mikor vagy hol fogyasztja. Ihat-e egy férfi kisesernyős koktélt, vagy egy nő whiskyt előítéletek nélkül?
A WMN.HU cikke szerint az, hogy egy ital nőies vagy férfias, meghatározóbb, minthogy valójában mit kívánnának ízlelőbimbóink. A társadalmi nyomás, amit a külvilágból kapunk, akár filmeken, barátokon vagy ismeretleneken keresztül, olyannyira mérvadó, hogy egy férfi hajlandó inkább erősebb és számára akár kevésbé kedvelt alkoholt választani, minthogy például azt mondják rá, hogy puhány. A nők e téren kevésbé konvencionálisak – állítja egy megkérdezett kocsmáros. Lazán rendelnek férfiasabb italt, még akkor is, ha ezért adott esetben kinézik őket.
A Torontói Egyetem antropológus professzora, Marcel Danesi szerint az ún. „gendermarketing” miatt alakultak ki társadalmunkban a nőies és férfias ital besorolások. Ezek visszavezethetőek egészen addig, hogy a többszáz éve készült szobrokon és festményeken általában a férfiak kezében voltak alkohollal teli poharak, és manapság is előfordul, hogy úgy reklámoznak egy-egy szeszt, hogy például a „kapitány rumja”, vagy „kalória csökkentett bor” – ezekkel előre sugallhatják, hogy melyik célcsoportnak lettek gyártva. Akkora a verseny az alkoholpiacon, hogy a gyártóknak ki kell jelölniük célcsoportokat, különben a tömegben elvesznének és végül senki nem választaná a terméket – állítja Terry O’Reilly, marketingkritikus. Az, hogy milyen italt választunk, mára a nőiesség és férfiasság kifejezésének része lett, ugyanúgy, mint egy ruha, vagy egy kiegészítő.
A „nemek forradalma” napjainkban már kezdi ezt a fajta hozzáállást is átalakítani, köszönhetően akár az új generációknak, vagy például az olyan trendeknek, amelyekben a semlegesebb, azaz nemtől függetlenül bármely (természetesen felnőtt korú) fogyasztónak ajánlott italok gyártása kerül előtérbe. Legfontosabb, hogy bármilyen italt is rendelünk, legyünk felelősek és mértéktartóak, hiszen a túlzott fogyasztás okozta állapot egyik nemet se teszi vonzóvá mások szemében.
Forrás:
https://wmn.hu/wmn-life/54856-szurcsolhet-e-egy-ferfi-rozsaszin-szivoszallal-margaritat-vagy-kortyolhat-e-egy-no-whiskyt–nemek-es-a-nekik-osztott-italok-
https://bringonthethirst.wordpress.com/2013/11/06/girly-and-manly-drinks-do-they-really-exist-psychology-behind-gender-preferences-in-alcohol-selection/