Mindent az új mértékletes mozgalmakról

A fiatalabb generáció hatványozottan sóvárog a tudatosabb, saját maga által irányított és kézben tartott életmód  iránt. Főleg, ha ezek menő mozgalmakká nőtték ki magukat a közösségi médiában. Mindez már elérte az alkoholfogyasztás kultúráját is. De mégis mi köze az alkoholfogyasztásnak a tudatossághoz, az önismerethez? Sokkal több, mint gondolnánk! Néhány új filozófia felbukkanása felkeltette azok figyelmét is, akik kiegyensúlyozottabb kapcsolatot keresnek az alkohollal.

Száraz vagy félszáraz?

A világon számos olyan mozgalom létezik már, amelyek célja, hogy a résztvevők egy hónapig nem fogyasztanak alkoholt. Ilyen például a #soberoctober, azaz a #józanoktóber, de a legpopulárisabb talán a #drynuary, vagyis a #szárazjanuár, hiszen a sűrű ünnepi forgatag után mindenki tiszta lappal szeretné indítani az új évet. Ezek mellett újfajta mozgalmak is megjelentek – például a # mindfuldrinking, #soberlife, #sobersexy, #sobercurious -, amelyek esetében a hangsúly nem az alkohol teljes elhagyásán van, hanem a mértékletességen és a tudatosságon. Vagyis, amikor úgy fogyasztasz alkoholt, hogy tudod hol a határ, sőt, inkább, hogy hol vannak a saját határaid.

Tudom, hogy iszom, tehát tudatosan iszom?! #mindfuldrinking

A #mindfuldrinking egy kifejezés, mozgalom és voltaképpen egy filozófia is egyben, amely az utóbbi években egyre elterjedtebbé vált. Úgy tartják, elindítója Rosamund Dean, a „Mindful Drinking” című könyv írónője, aki a mindennapokban tudatosabbá szeretett volna válni az alkoholfogyasztás terén. A #mindfuldrinking azt jelenti, hogy tudatosítani kell az alkoholfogyasztásra vonatkozó döntéseket: például össze kell számolni hány koktél fogy el egy adott este, vagy oda kell figyelni, hogy miért, hol és mikor vonzott az ivás. Például végig kell gondolni, hogy a rendezvényen a kellemetlen illatú, valószínűleg alacsonyabb minőségű, sok esetben ingyenes italból egyáltalán nem kellene fogyasztanunk, hiszen semmi nem indokolja. Az ilyen fogyasztások azok, melyekbe egyáltalán nem is gondolunk bele, milyen céllal történnek, csak sodródunk, mert mondjuk mások körülöttünk unszolnak, hogy fogyasszunk. Az írónő azt tanácsolja, hogy az alkoholfogyasztáshoz úgy érdemes hozzáállni, mint a desszertekhez. Azaz nem kell mindig elutasítani, nyugodtan elfogadhatjuk alkalmanként, ha például valakinek a születésnapját ünnepeljük, de ne fogyasszunk belőle rendszeresen és/vagy mértéktelenül.

Egy növekvő mértéktartó mozgalom #sobercurious

A #mindfuldrinkinghez nagyon hasonló, de az alkoholt teljesen elhagyók táborához már közelebb álló kezdeményezésről van szó. Ellentétben a teljes absztinenciával – amely gyakran alkoholizmus vagy alkoholfogyasztási zavar eredményeként választott életmód -, a #sobercurious, azaz a „józan kíváncsiság” lehetőséget ad választani, megkérdőjelezni vagy megváltoztatni az ivási szokásokat lelki és/vagy fizikai okokból kifolyólag. A #sobercurious mozgalom arra ösztönzi az egyéneket, hogy ismerjék fel az alkoholhoz kapcsolódó esetleges rossz szokásaikat.

Ugyanakkor ez a mozgalom természetesen nem megfelelő opció azok számára, akik súlyos alkoholfüggőségben szenvednek, amikor az alkoholfogyasztás már extrém sóvárgást, elvonási tüneteket, depressziót vagy más testi-lelki problémás tüneteket okoz.

Főszerepben: a kontroll

Akár a #mindfuldrinking akár a #sobercurios filozófiát szeretnénk beépíteni a mindennapjainkba, van néhány pont, ami közös bennük. Tudjuk, hogy hol vannak a saját határaink? Jó, ha ezt a kérdést meg tudjuk válaszolni, azaz rendelkezünk annyi önreflexióval és önismerettel, hogy tudjuk, hogyan hat ránk az alkohol, mi az a mennyiség, amit még anélkül elfogyaszthatunk, hogy kínos vagy akár veszélyes szituációkba kevernénk magunkat. Jobb a kontrollt magunknál tartani, és meghozni a felelős döntést, minden egyes koccintás előtt!

 

Források:

https://www.nytimes.com/2021/12/23/well/dry-january-mindful-drinking.html

https://www.verywellmind.com/what-does-it-mean-to-be-sober-curious-4774971

https://woohoo.hu/a-soberlife-azaz-a-jozanelet-lett-az-egyik-legmenobb-fogadalom-instagramon/