Van baj a részeg tengerésszel – avagy Zéró tolerancia aboard

A világ különböző országaiban jelentős eltérések figyelhetőek meg az alkohol fogyasztására és értékesítésére vonatkozó szabályozásban. Változó, hogy hol megengedett, vagy éppen tiltott az italozás, milyen életkor betöltése után legális, vagy hogy például nők fogyaszthatják-e egyáltalán. Van egy terület, aminek az esetében viszonylag egységesek az álláspontok, de azért még ennek kapcsán is belefuthatunk különbségekbe: ez pedig az ittas vezetés. Általában a közutakon autóval közlekedőkre vonatkozó szabályok vannak fókuszban, de mi a helyzet az egyéb járművekkel, mint például a kerékpár, roller, e-roller vagy éppen a vitorlások?

A fenti járművekkel ugyanolyan súlyos- vagy akár súlyosabb- balesetek történhetnek, mint személygépkocsival közlekedés esetén. Milyen jogszabályok vonatkoznak ezekre a járművekre, és mikortól kell bekapcsolnia a saját morális értékrendünket, elővenni a józan eszünket vagy éppen a felelősségtudatunkat?

A bicikli

A KRESZ hivatalosan nem tiltja, hogy ittasan kerékpározzunk. Ugyanakkor ennek van egy másik oldala is, ami inkább etikai kérdéseket vet fel, hisz a cél az, hogy biztonságosan közlekedjünk és ne veszélyeztessük a magunk és mások testi épségét sem. Annak ellenére, hogy a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, azt kimondja, hogy tilos kerékpározásra alkalmatlan állapotban biciklivel közlekedni. Az alkoholtűrő képesség egyénenként eltérő lehet, de a közlekedési helyzetekben a reagálási képességet a legkisebb mennyiségű alkohol is befolyásolhatja. Amennyiben valaki a biztonságos közlekedésre alkalmatlan állapotban ül kerékpárra, akkor szabálysértést követ el. Abban az esetben, ha az ittas kerékpáros olyan közlekedési balesetet okoz, amelyben más személy súlyosan megsérül, bűntett elkövetése miatt büntetőeljárás indul ellene.

A Roller és az e-roller

Az előző egy-két évben látványosan felpörgött a rollert vásárlók és használók köre. Evidens, hogy ezzel lineárisan nőtt a rolleres balesetek száma is.

A nagy „e-roller boom” olyan hirtelenséggel jelent meg az országokban, hogy Magyarországon még jelenleg sincsenek tisztázva a jogszabályok a járművet illetően, tehát a KRESZ sem ismeri azt a fogalmat, hogy elektromos roller, és jelenleg sem egyértelmű, hogy mikor fog mindez változni. Addig is egyéb rendelkezés hiányban segédmotoros kerékpárnak minősül az e-roller, tehát jogosítvány, bukósisak, 14. betöltött életév szükséges az e-roller vezetéséhez, melyet ráadásul nem is szabadna kerékpársávban használni – járdán meg pláne nem -, és utast is tilos szállítani rajta. Illetve nem utolsósorban alkoholfogyasztás után is tilos vezetni, hiszen erre is érvényes a zéró tolerancia.

Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet legújabb adatai alapján az elektromos rollert használók több mint negyede ittasan, és több mint fele pedig éjszaka sérül meg. Utóbbiból az a következtetés is levonható, hogy esti bulieszközeként, vagy éjjeli hazajutás céljából használják a legtöbben. Továbbá a kutatás eredményeiből kiderült az is, hogy míg a kerékpáros sérülteknek csak négy százaléka, a rolleresek 6 százaléka, addig az elektromos rolleresek 27 százaléka, azaz több mint negyede ittasan szenvedett balesetet.

Vannak önkormányzatok, melyek viszont nem várnak arra, hogy központi szabályozás legyen, így saját hatáskörben próbálják valamilyen mederbe terelni főleg a bérelhető eszközök használatát. Van olyan budapesti kerület, amely például betiltotta a bérrollerek használatát. Másik fővárosi kerület pedig korábban szintén betiltotta az e-rollereket, idén azonban megállapodott az egyik szolgáltatóval, hogy bizonyos szabályok betartásával működhetnek a kerületben.

Vitorlások és más vízijárművek

Hasonlóan a közúti szabályokhoz, Magyarországon a vízen is zéró tolerancia áll fenn az alkoholfogyasztást illetően. Aki ittasan vezet gépi meghajtású vagy nem gépi meghajtású vízijárművet, ittas vezetés szabálysértését követi el. Vízijármű a törvény értelmében a vízen való közlekedésre, szállításra, illetve más úszólétesítmény továbbítására szolgáló úszólétesítmény, úszó munkagép és a nem gépi meghajtású vízi jármű. A motorcsónak, jetski, vitorlás hajó vagy a kajak, kenu vezetőjének tehát számolnia kell azzal, hogy szeszesital, akár csak egy pohár sör elfogyasztása esetén is – amennyiben ez a szervezetéből kimutatható – megvalósul az ittas vezetés szabálysértése. Kiemelendő, hogy akár egy erősebb másnap esetén is kimutatható az alkohol a szervezetből, tehát egy átbulizott éjszaka után sem ajánlott következő reggel kapitányként vízre szállni.

Sok európai országban, Magyarországgal ellentétben, nincsen zéró tolerancia szabályozás a közúti közlekedésben, ehhez hasonlóan például Nyugat-Európában a vízi közlekedésben is megengedett egy-két ital elfogyasztása. Viszont hasonlóan az autóvezetéshez, a hajón vagy vitorláson, ugyanúgy a vezető vagy kapitány felel az utasok épségéért és életéért, így fontos mérlegelni, hogy valóban megéri-e kockáztatni.

Bárhogyan is kívánunk közlekedni, földön, vízen, vagy – a bevállalósabbak – levegőben, elsődleges fontosságú, amit mindig szem előtt szükséges tartani, hogy tartózkodjunk bármilyen jármű vezetésétől, ha nem vagyunk arra alkalmas állapotban, vagy ha fogyasztottunk alkoholt. Hiszen a legfontosabb, hogy sose veszélyeztessük a saját, és környezetünk testi épségét.

 

Források:

http://hajozas.hu/magazin/itthon/ittas-hajovezetes-veralkohol-szigorubb-szabalyok-2019januar3/

https://kerekpargurublog.hu/ittas-kerekparozas/

https://telex.hu/eletmod/2022/08/02/az-elektromos-rolleresek-egynegyede-ittasan-szenved-balesetet