Alkohol és betegségek

A túlzott alkoholfogyasztás számos módon okozhat egészségügyi problémát és súlyosbíthat betegségeket. Nézzük meg a legfontosabb megállapításokat a gyakoribb betegségek kapcsán. Különösen hangsúlyozzuk, hogy egyénenként változhat a szervezet toleranciája, reakciója az alkoholra, ezért fontos, hogy ismerjük testünket, az esetleges betegségeinket, milyen hatást gyakorolhat ránk az alkoholfogyasztás.

Cukorbetegség

A cukorbetegségben szenvedőknek rendívül körültekintőnek kell lenniük az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Az elfogyasztott mennyiség és egyéb tényezők függvényében az alkohol a vércukorszint emelkedését vagy épp csökkenését idézheti elő. Néhány cukorbetegnél a túlzott mértékű alkoholbevitel következtében a vércukorszint akár veszélyes szintre eshet.

Az Amerikai Diabétesz Szövetség (American Diabetes Association) szerint a mértékletes alkoholfogyasztás (mely férfiak számára maximum napi két pohár, hölgyek számára maximum napi egy pohár ital elfogyasztását jelenti) egyes cukorbetegeknél megengedhető – feltéve, hogy orvosuk is engedélyezi.

Vannak cukorbetegek, akiknek azonban egyáltalán nem szabad alkoholt fogyasztaniuk, mert az csak ronthat az állapotukon. Például azoknak a cukorbetegeknek, akiknek magas a triglicerid szintje (ami egy bizonyos zsírfajta a vérben), nem szabad alkoholt fogyasztaniuk, mert az csökkenti a máj azon képességét, hogy megtisztítsa a véráramot a zsírtól.

Az alkoholfogyasztás akadályozhatja a diabétesz kezelésére alkalmazott gyógyszerek megfelelő hatását, amely súlyos vércukorszint ingadozást idézhet elő.

Egyes tanulmányok arról számoltak be, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztásnak enyhe védő hatása lehet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával szemben. Más tanulmányok szerint ugyanakkor, néhány 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személynél még az enyhe alkoholfogyasztás is túlzottan alacsony vércukorszintet okozhat.

Hasnyálmirigy-gyulladás

A hasnyálmirigy-gyulladás a cukorbetegséggel összefüggő egészségügyi probléma. Hosszas, komoly alkoholfogyasztás hozzájárulhat a hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásához, ami pedig cukorbetegséghez vezethet

Szív és az érrendszer

A mértékletes alkoholfogyasztás jó hatással lehet a szív és az érrendszerünk működésére. Egyesek számára, különösen a középkorú és idősebb férfiaknak, valamint a menopauza után levő nőknek, a mértékletes alkoholfogyasztás bizonyos fokú védettséget nyújthat a szívinfarktussal, a szívkoszorúér megbetegedéssel, az agyvérzéssel és az érrendszeri betegségekből adódó halálesetekkel szemben.

Ennek oka, hogy az alkohol – a vérre és a véredényekre kifejtett különböző pozitív hatásai mellett – elősegíti a magas sűrűségű lipoprotein (amit úgy is ismerhetünk, mint ‘HDL’ vagy ‘jó koleszterin’) szint emelkedését a vérben.

A hosszan tartó, súlyos alkoholfogyasztás azonban gyakran hozható összefüggésbe az agyvérzéssel, a szívelégtelenséggel és a pitvarfibrillációval.

Daganatos megbetegedések

Az alkohol a daganatos megbetegedések bizonyos fajtáinak kialakulásához is hozzájárulhat. Számos tényező hatással van a rák kialakulásának kockázatára, beleértve a genetikai, az étrendi, az életmódbeli és a környezeti tényezőket.

Egyes tanulmányok arról számoltak be, hogy az alkohol hozzájárulhat bizonyos rákos megbetegedések kialakulásához. Például a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) arra a megállapításra jutott, hogy a szájüregi, a garat, a gége, a nyelőcső, a vastagbél, a mell és a máj dagabatos megbetegedése oksági viszonyban áll az alkoholfogyasztással, és az elfogyasztott alkohol mennyiség növelése a kockázatot is növeli.

Az alkohol a rák más fajtáival is összefüggésben lehet, beleértve a tüdő, a gyomor, a hasnyálmirigy és a méhtest-rákot.

Másfelől, egyes tanulmányok szerint a mértékletes alkoholfogyasztás csökkentheti a húgyhólyag, a vese, a petefészek és a prosztata esetén a rákos megbetegedések, valamint a non-Hodgkin lomfóma kialakulásának kockázatát. Ennek ellenére nem javasolt, hogy valaki bármilyen lehetséges pozitív egészségügyi hatás reményében fogyasszon alkoholt.

Máj

A túlzott alkoholfogyasztás károsíthatja májunkat.A máj lebontja az alkoholt, hogy az ki tudjon ürülni szervezetünkből.

Az alkoholhoz kapcsolódó májbetegségek közé tartozik a zsírmáj (amit steatosis néven is ismernek), az alkoholos májgyulladás és a májzsugorodás is. Bár e betegségek némely tünetei elhanyagolhatóak, más következmények nagyon komolyak lehetnek, mint például sárgaság, véralvadási zavarok, sőt akár halál is.

Az alkoholhoz kapcsolódó májbetegségek általában alkoholistáknál fordulnak elő, vagy azoknál, akiknél hosszú ideig volt jellemző a túlzott alkoholfogyasztás.

Mi az a májzsugorodás?

A májzsugorodás talán a legismertebb a túlzott alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó májbetegségek közül. Ez egy olyan folyamat, melynek során a normál májszövet helyére hegszövet kerül – a “zsugorodás” kifejezés tulajdonképpen a hegesedésre utal. A hegesedési folyamat előrehaladtával a máj szerkezete átalakul és megzavarja a normális működést. A májzsugorodásnak nagyon komoly egészségügyi következményei lehetnek, akár halálhoz is vezethet.