Világszerte az emberiség minden nap, minden órában ünnepel valamit. Különböző kultúrák, különböző hagyományok, de egy közös: mindig van indok arra, hogy pohárköszöntővel koronázzanak meg egy-egy jelentőségteljes eseményt, melyet általában jókívánságok és koccintások kísérnek. De hova vezethető vissza a koccintás hagyománya, mi köze van a pirítósnak a tószt mondáshoz, és honnan ered ez a szokás valójában, amely bejárta az egész világot?
Italáldozatok és rossz szellemek
A világon több mítosz és hiedelem is kering arról, hogy honnan is származik a koccintás és a pohárköszöntő eredete. A koccintás tekintetében ahány kultúra, annyi magyarázat. Egyes hiedelmek szerint a koccanás hangja elriasztja az ártó szellemeket. Már az ókorban a görögök és a rómaiak az isteneik előtti tisztelgésként italáldozatot mutattak be, az ókori Egyiptomban pedig értékes nedűket locsoltak a földbe a halottak tiszteltére és az istenek jóakaratának elnyerése érdekében. Az Andokban élő ajmarák és kecsuák például a Pacsamama, vagyis a Földanya előtti tisztelgés végett öntötték a drága italokat a földre, míg Japánban általában szakét áldoztak, amit manapság a házi szentélyeknél már vízzel is lehet helyettesíteni.
A mérgezés elkerülésétől az érzékszervek bevonásáig
Az ókori görögök az isteni tisztelgésen kívül egymás egészségére és jólétére ittak. Ez bebizonyosodik többek közt az Odüsszeiában is, amiben Ulysses Akhilleusz egészségére emelte a poharat.
Az egészség mellett a 6. században valós félelem volt az italokba rejtett olcsó ármány, azaz a mérgezés lehetősége. A közös italozás a bizalmat jelentette, ahogyan a kézfogás biztosította a többieket arról, hogy az illetőnek semmi sem rejtőzik az ingujjában, a kupák összeütése extra garancia lehetett. David Fulmer A Gentleman’s Guide to Toasting című könyve szerint is a koccintás „jóhiszemű gesztus volt annak biztosítására, hogy az ital ne legyen meghintve méreggel”.
A kockázatot minimalizálva Európa szerte megjelent a korsók összekoccintása, csattantása még pedig úgy, hogy a poharak összeütközésekor figyeltek arra, hogy az ital mindenképpen átfröccsenjen a többi pohárba is. Így megbizonyosodhattak arról, hogy minden ital alkalmas a fogyasztásra.
A koccintás kialakulására egy másik híres teória, hogy ezzel a gesztussal egy újabb érzékszervünket tudjuk bevonni a pohárköszöntésbe. Ugyanis a koccintás rituáléja előtt csak a szaglásunk, látásunk és az ízlelésünk vett részt a szeánszban. A koccintással viszont egy újabb érzékszerv társulhat a többihez, a fülünk – ezáltal lesz még teljesebb az élmény.
Tószt evés és mondás
A tószt mondás története már jobban dokumentált. Kultúránként szintén eltérhetnek a szokások, de az kétségtelen, hogy az első írásos bizonyíték Shakespeare korából származik. Ekkoriban volt először leírva a koccintás szokása, ‘A windsori nők’ című művében. Abban az időben gyakran tettek száraz kenyérszeletet a borba, majd fűszerekkel és gyümölcsökkel fogyasztották el a boros kenyeret. Mindig az ünnepelt, vagy a legnagyobb hatalommal bíró illető kapta meg a legfinomabb, gyümölcsös kenyereket, innen, a száraz kenyérből (toast) származik a köszöntőbeszéd, azaz a tószt (toast) neve. A tószt közben összecsapták poharaikat az emberek, és a hatalmas vigadalmakon a koccintást tósztmester vezényelte. A száraz kenyér borba áztatásának fő célja többek között, hogy finomabbá tegye az italt, ugyanis akkoriban borzasztóan savas és fanyar ízvilágúak voltak ezek az italok. Illetve úgy hitték, a kenyér „kibéleli” a gyomrot, így nem árt meg az a temérdek sav.
Koccintás világ körül
Ahogy a koccintás eredete és története, úgy az élő hagyományai is országonként és kultúránkként eltérhetnek. Sok nép rituáléja hasonlít a másikra, míg több egyedi is fellelhető. Íme, néhány ország koccintási szokásai, hogy biztosan senki se kerüljön kínos helyzetbe sehol pohár emelés közben:
Kínában a legnagyobb udvariatlanság elutasítani, amikor itallal kínálnak. A második pedig, ha nem kínálod itallal a vendégeidet. Érdemes még azzal is tisztában lenni, hogy kiknek a jelenlétében történik a koccintás. Abban az esetben, ha idősebb is van a jelenlévők között (például anyós vagy após), nem illik a poharuknál feljebb emelni a saját poharat.
Tószt: Gān Bēi! Jelentése: Fenékig!
Oroszországban az első számú szabály, hogy nem szabad a poharat az asztalra tenni. Amíg ki nem ürül a pohár, kézben kell tartani, majd az asztal alá tenni az üres poharakat, illetve az üres üveget is.
Tószt: Za zdoróvʹje! Jelentése: Egészségedre!
Olaszországban komoly ügy a koccintás és súlyos következményekkel jár, hogyha valaki megszegi. Koccintás közben kötelező a szemkontaktus tartása, hogyha valaki ezt megszegi, a hiedelem szerint 7 év balszerencse fogja kísérni a hálószobában. A szemkontaktus e hagyománya Európa-szerte elterjedt, és olyan országok is osztoznak rajta, mint Németország és Franciaország.
Tószt: Cincin! Vagy Saluti! Jelentésük: A Cincin egy hangutánzó szó, ami a poharak összekoccanását jelképezi. A Saluti jelentése: Egészségedre!
Izraelben a koccintás szabályai nagyon egyszerűek. Csak olyan dolgok miatt koccintanak, amit be is lehet tartani és kellő komolysággal bírnak. Ilyen például a jó egészség vagy a hosszú házasság. Egy sport csapat győzelméért vagy a kellemes időjárásért nem szokás poharat emelni.
Tószt: L’chaim! Jelentése: Az életre! / Egészségünkre!
Tiltólista
A mivel koccintsunk kérdésnek egyes esetekben nagyobb jelentősége van, mint a hogyan koccintsunk témakörnek. A legtöbb kultúrában nem illendő vízzel vagy alkoholmentes itallal koccintani, ugyanis az ilyenfajta garasoskodás balszerencsét okozhat, sőt bizonyos hiedelmek szerint, akár halált is. Az amerikai haditengerészetnél tiltott, hogy vízzel koccintsanak, mivel a babona szerint az illető vízbe fulladhat azt követően.
Nekünk magyaroknak is megvan a saját legendánk, miszerint magyar ember nem koccint sörrel. A történet szerint, az 1848-49-es forradalom után a Habsburg tábornokok sörrel koccintottak a magyar nép legyőzésére. Napjainkban már az újabb generációk által beleszövődött a mesébe, hogy csak százötven évig érvényes ez a fogadalom.
Bármelyik legenda vagy história is igaz, a koccintás és tószt mondás szokása ma már egyetemes hagyomány. Számtalan nyelven kiáltják – Egészségedre! Za zdoróvʹje! Saluti! L’chaim! – és számtalan ünnepségen emelkednek a poharak, legyen szó eljegyzésről, gyermekáldásról, születésnapról vagy esetleg az új év köszöntése az apropó – közösen ünnepelni a kisebb és nagyobb sikereket az életben elengedhetetlen.
A hagyományok és a szokások egy részét a modern kor sem képes eltüntetni, hiszen titkon minden ember reméli, hogy a koccintásoknál elhangzott szavak és a szigorúan betartott babonák segítenek minket át akadályról-akadályra, és közben mindig megállunk és együtt osztozunk az eddig elért sikerekben.
Források:
https://www.christopherstewart.com/Articles/spirits/8-toasts-around-the-world-2-2/
https://vinoport.hu/eleterzes/ket-pohar-ha-osszekoccan/3648
https://www.toastmasters.org/magazine/articles/the-history-of-toasting