Felvételi jelentkezés – mit él át valójában a diák, és mit tehet a szülő?

A felvételi káosz elkerülése végett idén is élőben tartják meg az érettségiket, fokozott biztonsági intézkedések mellett. Hasonló a protokoll a középiskolába/technikumba jelentkező diákok felvételijénél is.

A világjárvány és az otthontanulás időszakában azonban a vizsgázók egy, a korábbi éveknél is összetettebb helyzettel szembesülnek. Az elvárás és számonkérés okozta negatív lelkiállapot és nyomás enyhítésére előfordulhat, hogy a fiatalabb korosztályból is többen nyúlnak ilyenkor alkoholhoz vagy egyéb olyan megoldásokhoz, amelyek a megfelelő előismeret hiányában az egészségre ártalmasak lehetnek. Így ezekben a fiatalok számára nehéz időszakokban kiemelten fontos, hogy a család, a szülők, a barátok türelemmel és odafigyeléssel segítsék a rájuk nehezedő stressz csökkentését.

Továbbtanulásra jelentkezni mindkét korosztálynak február 15-ig van lehetősége, de mi történik pontosan, és mit tehet a szülő a nyomás csökkentésére?

Az elmúlt év mindenki számára megpróbáló volt – főként azokban a szektorokban, ahol előtte szinte elképzelhetetlen volt az online keretek közt való működés. Ahogyan minden gazdasági ágazatban, az oktatási rendszerben dolgozóknak is napok alatt kellett átállni a digitális oktatásra, a diákoknak pedig megtanulni a tantárgyak egyedül való megértését és begyakorlását. Ebben a rendhagyóan terhelt keretben zajlanak idén az egyetemi és középiskolai felvételik is.

A megváltozott szakképzési rendszer megértése, és a megfelelő iskola kiválasztása nem könnyű feladat a tizenévesek számára. A gazdasági világ és a piacok helyzetének teljes megváltozása, a mindennapos iskolába járástól való megvonás, és az egyedüli, monitor mögött való tanulás mind stressznövelő hatással van a diákokra. Hova érdemes beadni a jelentkezés? Melyik szakma biztos egy bizonytalan világban? Ki tud segíteni? Mennyi esély van a bekerülésre? Számtalan kérdés, amit most leginkább a szülőnek kell megválaszolnia.

A felvételi vizsgák sokszor lehetetlen helyzetbe hozzák a pályázókat: kialakul egy gyorsasági kényszer, amely miatt sokan – bár tudják az anyagot – mégis leblokkolnak. A szöveges, kifejtős feladatoknál pedig sokszor összecsapott munka az eredmény – időhiány miatt. A felvételi természetéből adódóan szelektáló folyamat, ami alapvetően azért jött létre, hogy megszűrje ki alkalmas az adott iskolába/pályára, és ki nem.

Szülőként érdemes ilyenkor arra figyelni, hogy a gyermek érezze a támogatást:
• legyen tisztában vele, hogy bárhogy sikerül a vizsga, biztos háttér várja,
• az utolsó pillanatos tanulás helyett érdemes rávezetni a mindennapos felkészülésre, a stresszt csökkenteni közös relaxálással, kikapcsolódással, illetve
• a képességeket/készségeket fejleszteni játékos módon.

Egy felvételiztető szaktanár szerint minden felvételi feladatsor nehéz, mert a legjobbakat kell kiválasztani a jók közül, és bár otthoni, nyugodt körülmények közt lehet valaki 100/100 pontos, a vizsga közbeni stressz gátolhatja a logikus gondolkodást, tehát a gyereknek az éles helyzetben való „lenyugodást” kell megtanulni. Megnyugtatásképpen hozzáteszi, ha egy teszt mégis túl nehéz, akkor az intézmény bekerülési ponthatára is lentebb kerül, hiszen a cél az, hogy tanulni vágyó diákok árasszák el az iskola folyosóit.