Globális szinten több összefogás is létezik, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet az alkoholfogyasztás lehetséges veszélyeire. Az egyik legújabb részletes trend riport is így született meg: az IARD, illetve a WHO nemzetközi szervezetek közös munkájának eredményeként. A „Measures of Harmful Drinking 2010 – 2021” című felmérés az ún. rohamivás, vagy nagyivás, a fiatalkorúak alkoholfogyasztása és az ittas vezetés terén mutatja be az elmúlt évtized globális tendenciáit. Kiderül belőle többek között az is, hogy a globális tendenciákkal ellentétben Magyarországon növekedett a fiatalkorúak (amúgy tiltott) alkoholfogyasztása és az ittas vezetés okozta balesetek száma is.
GLOBÁLIS ÖSSZEFOGÁS 🤝
Az IARD (International Alliance for Responsible Drinking, Nemzetközi Szövetség a Felelős Alkoholfogyasztásért) egy non-profit szervezet, amely a káros alkoholfogyasztás visszaszorítására törekszik, ezt a célkitűzését pedig támogatják a világ vezető sör-, bor- és szeszesital gyártói is – közösen harcolnak a túlzott alkoholfogyasztás ellen. E közös küldetés előmozdítása érdekében az IARD egyaránt együttműködik a közszférával, civil szervezetekkel és a magánszektor érdekeltjeivel.
2019-ben az IARD három jelentést tett közzé, amelyek a súlyos epizodikus alkoholfogyasztás, a kiskorúak alkoholfogyasztása és az ittas vezetés tendenciáit vizsgálták világszerte. Az új riport az ezen jelentések által vizsgált területek, WHO-tól (World Health Organisation, Egészségügyi Világszervezet) származó frissített adatait veszi alapul.
SÚLYOS EPIZODIKUS ALKOHOLFOGYASZTÁS / ROHAMIVÁS / NAGYIVÁS – Magyarországon is csökkent az arány 🎉
Az Egészségügyi Világszervezet, amelytől a statisztikák származnak, a következőképpen definiálja a súlyos epizodikus alkoholfogyasztást (Heavy Episodic Drinking, HED – más néven binge drinking, amit pedig magyarul rohamivásnak vagy nagyivásnak szoktak nevezni): azon felnőtt (15 év feletti) alkoholfogyasztók aránya, akik az elmúlt 30 napban legalább egyszer, legalább 60 gramm tiszta alkoholt fogyasztottak. 60 gramm tiszta alkohol fogyasztása körülbelül 6 standard alkoholos italnak felel meg.
Itt tehát az igencsak túlzott vagy mértéktelen alkoholfogyasztásról beszélünk.
Erre a területre vonatkozóan 2010 és 2016 közötti statisztikák állnak rendelkezésre, ennél frissebb adatok egyelőre nem. Az említett időszakban világszerte – Magyarországon is – általánosságban csökkent a súlyos epizodikus alkoholfogyasztás. Növekedés 13, elsősorban északkelet-ázsiai országban volt megfigyelhető.
KISKORÚAK ALKOHOLFOGYASZTÁSA – Nem. Állunk. Jól ☹
Az IARD tanulmánya szerint világszerte 2010 és 2021 között a vizsgált 62 országból 31 országban csökkent a kiskorúak alkoholfogyasztási aránya, míg 13 országban nőtt legalább az egyik nem esetében ez az arány. Ez a helyzet Magyarország esetében is: míg a minket körülvevő országok esetében mindenhol csökkentek a számok, nálunk 2011 és 2019 között csak a kiskorú lányok körében volt csak tapasztalható csökkenés (60%-ról 58%), a kiskorú fiúk körében növekedett az alkoholfogyasztók aránya (62%-ról 65%-ra).
ITTAS VEZETÉS – Nem igazán vagyunk felelősek 🤔
Az ittas vezetéshez köthető halálesetekről világszerte 25 országból állnak rendelkezésre statisztikák. Ezek alapján 2010 óta az ittas vezetés miatti halálesetek száma világviszonylatban általánosságban csökkenő tendenciát mutat, de legalábbis nem növekszik a vizsgált 25 ország többségében. Magyarországon azonban 7%-os növekedés figyelhető meg. Az érdekes leginkább az, hogy a 2010 és 2014 közötti folyamatos csökkenést (61-ről 47%-ra) 2015-ben egy hirtelen növekedés követte (47-ről 80% !!!), ami aztán a következő 3 évben 2018-ig ismét folyamatosan csökkent, de nem ment vissza a korábbi alacsony szintekre. Azt azonban itt fontos kiemelni, hogy sok országban továbbra is korlátozottak az ittas vezetésre vonatkozó adatok, így kifejezetten nehéz megállapítani a probléma mértékét – ezzel együtt is a tendencia a mi esetünkben növekvő és ez, bárhonnan is nézzük nem jó jel.
Az eredmények is jól mutatják, hogy a mértéktelen és felelőtlen döntéseken alapuló túlzott alkoholfogyasztás terén továbbra is sok feladata van mind a nemzetközi és a hazai szervezeteknek, összefogásoknak és kezdeményezéseknek.
Nézd meg a témához kapcsolódó egyéb blogbejegyzéseinket:
– fiatalkorúak alkoholfogyasztása: https://alkohol.info.hu/aki-meg-nincs-18/
– rohamivás (binge drinking): https://alkohol.info.hu/tag/binge-drinking/
– ittas vezetés: https://alkohol.info.hu/jarmuvezetes/
Források:
https://www.who.int/data/gho/indicator-metadata-registry/imr-details/458