Kedves Badily résztvevő!

Te most pont abban a korban vagy, amikor a suli és a tanulás mellett valószínűleg a bulik is rendszeresek. Belegondoltál már abba, hogy milyen sokat számít, hogy mennyi alkoholt iszol? Vagy, hogy egy átmulatott éjszaka következményei mennyire meghatározóak lehetnek, akár hosszú távon is, ha nem vagy elég tudatos és felelőtlenül iszol?

Ezért hoztuk most el nektek a Badily nevű „online tantermi előadásunkat”.

Mi is az a Badily?

A Badily egy interaktív tantermi drámapedagógia előadás, amit kifejezetten középiskolások számára alkottunk meg azzal a céllal, hogy a mértéktelen és felelőtlen alkoholfogyasztás veszélyeire felhívjuk a figyelmet. A tantermi előadások minden esetben tanóra keretében valósulnak meg az iskolákban, a Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjainak előadásában. Részletes információ itt érhető el az élő tantermi Badily programról. >>

Annak érdekében, hogy minél több középiskola számára elérhető legyen ez a program, nemrég elkészítettük a Badily online változatát is, ebben veszel most Te is részt.

A Badily történetének középpontjában Judit áll, akinek esete arról szól, miként válhat egy hétköznapi középiskolás lányból egy csapásra elkeseredett ember, és kerülhet olyan konfliktushelyzetbe, amelynek fókuszában elsősorban a mértéktelen alkoholfogyasztás, mint ok áll.

Mi fog most következni?

A következő 70-80 percben a Badily drámapedagógiai foglalkozásunk online adaptációján veszel részt. A digitális Badily program 3 felvonásból áll, minden részben találsz egy-egy filmjelenetet, valamint hozzájuk kapcsolódó feladatokat. A film egy megtörtént eseten alapuló, kitalált eseménysort mutat be, amelyben a színészek fiktív karakterek bőrébe bújnak.

Felhívjuk figyelmedet, hogy a videórészek néhány jelenete felkavaró lehet, ezért kérjük, hogy a programon kizárólag pedagógus vezetésével vegyenek részt a 18 éven aluli diákok!

A programhoz összeállítottunk egy részletes útmutatót, melyet követve megismerheted Judit történetét és belepillanthatsz, mit élt meg barátai, Dzseni és Totti társaságában. Kövesd a leírást!

A program a történet 3 jelenete mentén 3 blokkra oszlik. Minden blokkban először egy filmjelenetet nézel meg, mely végén választási helyzethez érsz, ahol a te kezedben van a döntés, hogy milyen úton haladjon tovább a történet. A jelenet megtekintése után az adott blokkhoz tartozó játékos feladatokat oldjátok meg közösen a diáktársaiddal! Vágjunk is bele! Először is ismerd meg a színészcsapatunkat, akikkel a következő bő egy órát fogod tölteni.

1. JELENET

Kérjük, nézd meg az első jelentet, melynek végén te dönthetsz, hogy hogyan folytatódjon a történet. Tiéd a választás lehetősége!

Milyen embernek ismerted meg Juditot?

Kérjük, jelöld be - többet is lehet -, szerinted melyik hangulat jellemzi a leginkább Juditot.
Hol játszódik a történet?
Miért kerülhetett ide Judit? Mit követett el?

Kérjük, válassz a legördülő menüben látható opciók közül.
Milyen lehet most Judit érzelmi állapota?

Mutatunk neked fotókat, melyek különböző érzelmi hangulatot ábrázolnak. Majd rövid zenéket találsz, melyek szintén érzelmeket vetítenek elénk. Kérjük, válassz egy képet és egy zenét, melyek közösen jellemezni tudják szerinted Judit jelenlegi lelki állapotát.
Fejtsd ki röviden, hogy miért ezt a képet és zenét választottad! Mit jelentenek ezek neked és mit jelentenek Juditra nézve?

2. JELENET

Kérjük, nézd meg a következő jelentet, melynek végén ismét választhatsz, hogyan folytatódjon a történet. Figyelem! A folytatásként választott videó végén még egyszer fogsz tudni választani, hogy milyen irányba menjen tovább a történet!

Mikor játszódott időben az utóbbi jelenet?
Kiket ismertél meg a jelenetek alatt?
Ebben a jelenetben milyen volt Judit lelki állapota?

Mutatunk neked fotókat, melyek különböző érzelmi hangulatot ábrázolnak. Majd pedig zenei bejátszásokat találsz, melyek ugyancsak érzelmeket vetítenek elénk. Kérjük, válassz egy képet és egy zenét, melyek közösen jellemezni tudják szerinted Judit jelenlegi lelki állapotát.
Forró szék

Most legyél körültekintő nyomozó! Mit kérdeznél Judittól? Válassz egyet az alábbi 3 kérdés közül és hallgasd meg a válaszát. Judit őszintén és csakis az igazat fogja neked válaszolni.

3. JELENET

Kérjük, nézd meg a következő jelentet, melynek végén ismét választhatsz, hogyan folytatódjon a történet.

Személyiségteszt

Jól ismered magad? Tisztában vagy vele, hogy a környezeted hogyan vélekedik rólad? Kérjük, töltsd ki a következő rövid személyiségtesztet, majd hasonlítsd össze magad Judittal. Szerinted hasonlítotok valamiben?
Jellemezd magad az alábbi tulajdonságok szerint 1-5-ig terjedő skálán! (1: legkevésbé jellemző, 5: leginkább jellemző.)
Mennyire vagy vezető típus?
Mennyire vagy kedves?
Mennyire vagy önálló?
Mennyire vagy melegszívű?
Mennyire vagy határozott?
Mennyire vagy érzelmes?
Mennyire vagy versengő típus?
Mennyire vagy megértő?
Mennyire vagy magabiztos?
Mennyire vagy szelíd?
Mennyire vagy kemény?
Mennyire vágysz biztonságra?
Mennyire vagy dörzsölt?
Mennyire vagy sírós?
Mennyire vagy uralkodó típus?
Mennyire vagy aggodalmaskodó?
Mennyire vagy agresszív?
Mennyire vagy nyafogós?
Mennyire vagy férfias?
Mennyire vagy nőies?
Judit
Én
Szerinted Juditnak ebben a nehéz időszakban a pszichiátrián milyen tulajdonságokra lenne szüksége ahhoz, hogy felépüljön és túl tudjon lépni a történteken? Jelöld be a tulajdonságot (lehet több is) és írd utána, hogy szerinted miért és hogyan segítene Juditnak!
Amennyiben tanárod kérte, hogy válaszaidat oszd meg vele, kérjük, add meg tanárod e-mail címét és nevedet, hogy megkaphassa őket. Ha szívesen elmondanád, hogy tetszett a Digital Badily program, vagy bármilyen észrevételed lenne, azt itt megteheted.

Kedves Badily résztvevő!

Pont abban a korban vagy, amikor a suli és a tanulás mellett valószínűleg a bulik is rendszeresek. Belegondoltál már abba, hogy milyen sokat számít, hogy mennyi alkoholt iszol? Vagy, hogy egy átbulizott éjszaka következményei mennyire meghatározóak lehetnek, akár hosszú távon is, ha nem vagy elég tudatos és felelőtlenül iszol?

Ezért hoztuk most el nektek a Badily nevű online előadásunkat.

Mi is az a Badily?

A Badily egy interaktív drámapedagógia előadás, ami kifejezetten a te generációdat és a fiatal felnőtt korosztályt szólítja meg és hívja fel a figyelmet a mértéktelen és felelőtlen alkoholfogyasztás veszélyeire.

A program élő változata mellett, 2020 ősze óta elérhető a digitális verziója is, így már az ország bármely pontjáról, akár otthonról is egyszerűen elérhetővé vált az online alkoholprevenciós programunk - ebben veszel most részt.

A Badily Live-ról, azaz a Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjainak előadásában megvalósuló élő drámapedagógiai előadásról bővebben a weboldalon olvashatsz.

A dráma egy valós történeten alapuló, kitalált eseménysor, amely a középiskolás Judit egy élethelyzetét tárja elénk. Judit teljesen hétköznapi életet él, pont olyan bulizós, sokszor szemtelen, kíváncsi és feszegeti a határokat, mint bármelyik vele egykorú fiatal. A forgatókönyv szerint az egyik átbulizott este után egy tragikus baleset részesévé válik, ezt a traumát dolgozzák fel a színészek és rajtuk keresztül Te is.

Mi fog most következni?

A következő 70-80 percben a Badily drámapedagógiai foglalkozásunk online adaptációján veszel részt. A Badily Digital program 3 felvonásból áll, minden részben találsz egy-egy filmjelenetet, ahol a te kezedben lesz a döntés, hogy milyen úton haladjon tovább a történet. A jelentekhez feladatok kapcsolódnak, melyeket követve megismerheted Judit történetét és belepillanthatsz, mit élt meg barátai, Dzseni és Totti társaságában. Kövesd a leírást!

Felhívjuk figyelmedet, hogy a videórészek néhány jelenete felkavaró lehet, ezért programon való részvételt 18 éven aluliak számára felnőtt vezetése mellett ajánlott.

Vágjunk is bele! Először is ismerd meg a színészcsapatunkat, akikkel a következő bő egy órát fogod tölteni.

1. JELENET

Nézd meg az első jelentet, melynek végén te dönthetsz, hogy hogyan folytatódjon a történet. Tiéd a választás lehetősége!

Milyen embernek ismerted meg Juditot?

Jelöld be - többet is lehet -, szerinted melyik hangulat jellemzi a leginkább Juditot.
Hol játszódik a történet?
Miért kerülhetett ide Judit? Mit követett el?

Válassz a legördülő menüben látható opciók közül.
Milyen lehet most Judit érzelmi állapota?

Mutatunk neked fotókat, melyek különböző érzelmi hangulatot ábrázolnak. Majd rövid zenéket találsz, melyek szintén érzelmeket vetítenek elénk. Válassz egy képet és egy zenét, melyek közösen jellemezni tudják szerinted Judit jelenlegi lelki állapotát.
Fejtsd ki röviden, hogy miért ezt a képet és zenét választottad! Mit jelentenek ezek neked és mit jelentenek Juditra nézve?

2. JELENET

Nézd meg a következő jelentet, melynek végén ismét választhatsz, hogyan folytatódjon a történet. Figyelem! A folytatásként választott videó végén még egyszer fogsz tudni választani, hogy milyen irányba menjen tovább a történet!

Mikor játszódott időben az utóbbi jelenet?
Kiket ismertél meg a jelenetek alatt?
Ebben a jelenetben milyen volt Judit lelki állapota?

Mutatunk neked fotókat, melyek különböző érzelmi hangulatot ábrázolnak. Majd pedig zenei bejátszásokat találsz, melyek ugyancsak érzelmeket vetítenek elénk. Válassz egy képet és egy zenét, melyek közösen jellemezni tudják szerinted Judit jelenlegi lelki állapotát.
Forró szék

Most legyél körültekintő nyomozó! Mit kérdeznél Judittól? Válassz egyet az alábbi 3 kérdés közül és hallgasd meg a válaszát. Judit őszintén és csakis az igazat fogja neked válaszolni.

3. JELENET

Nézd meg a következő jelentet, melynek végén ismét választhatsz, hogyan folytatódjon a történet.

Szerinted Juditnak ebben a nehéz időszakban a pszichiátrián milyen tulajdonságokra lenne szüksége ahhoz, hogy felépüljön és túl tudjon lépni a történteken? Jelöld be a tulajdonságot (lehet több is) és írd utána, hogy szerinted miért és hogyan segítene Juditnak!

Gratulálunk sikeresen végig mentél a programon!

Lehetőség van arra, hogy a kérdésekre adott válaszaidat megkapd, vagy ha felnőtt vezetése mellett mentél végig a programon, akkor neki elküldd. Miért lehet ez hasznos? Mert segíti, hogy a Badily Digital által bemutatott fontos témáról, az alkoholfogyasztás és a felelős döntések fontosságáról tovább beszélgessetek. Ha élsz ezzel a lehetőséggel, add meg az e-mail címet, ahova küldeni szeretnéd a válaszaidat. Megadhatod a nevedet is, de ha nem szeretnéd, anonim módon is elküldheted a válaszokat, ez esetben ne írd be a neved. A válaszok továbbítása nem kötelező, csak lehetőség, ha nem szeretnél élni vele, ne töltsd ki az alábbi mezőket.

Vár még rád egy bónusz személyiség teszt is!

Judit történetéből tanulva töltsd ki a következő személyiségtesztet, hogy megtudd mennyire vagy felelős vagy épp felelőtlen! Ne aggódj, nincs rossz válasz, a cél, hogy a jövőben jól döntsél! 😉 A tesztért kattints a „következő” gombra!