
GIMI
A középiskolás korosztály tagjai egyszerre vannak rendkívül érzékeny és nyitott életszakaszban, emellett generációtól függetlenül jellemzően ez az az időszak (14-18 év), amikor kipróbálják az alkoholfogyasztást. Sőt, különösen ekkor lehetnek hajlamosak a kockázatos viselkedésre is, például mértéktelen alkoholfogyasztásra.
Ezért az Ésszel-iszom! programjának egyik kiemelt célcsoportja a mindenkori középiskolás korosztály. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkohol veszélyeiről szóló klasszikus formában és tartalommal kommunikált üzenetek nem érnek el átütő hatást egyik generáció körében sem, ezért a hatékony edukáció érdekében új eszközöket érdemes alkalmazni
Habár 18 év alatt tilos az alkoholfogyasztás hazánkban, tradicionálisan ebben az életszakaszban válnak belépő fogyasztóvá középiskolások. A 15-16 éves magyar fiatalok 22% százaléka állítja azt, hogy az elmúlt 30 napban legalább egyszer részeg volt – derült ki egy 37 ország bevonásával készült uniós kutatásból (Forrás: Espad.org; 2024).
Az Ésszel-iszom! program „BADILY” márkanév alatt kifejezeten fiatalokra szabott edukációs eszközökkel nyújt segítséget a szakembereknek – többek között pedagógusoknak – és a szülőknek egyaránt. BADILY keretében prevenciós tanórához interaktív oktatási segédanyagot és drámapedagógiai foglakozásokat is kínálunk. Emellett számos edukatív játékot, blogot és közösségi média platformot biztosítunk minden korosztály számára, hogy népszerűsítsük a felelős alkoholfogyasztást.
KÖZÉPISKOLÁBA INTEGRÁLHATÓ PROGRAMOK

BADILY INSTANT >
Oktatási segédanyag alkoholprevenciós foglalkozás megtartásához

BADILY LIVE >
Élő drámapedagógiai
foglalkozás felelős alkoholfogyasztás témában

BADILY DIGITAL >
Online drámapedagógiai foglalkozás felelős alkoholfogyasztás témában
Szülőknek pedig ajánljuk figyelmébe a SZTORIK nevű blog oldalunkat, ahol többek között hasznos cikkeket olvashatnak arról, hogyan segíthetik a gyerekek felelős alkoholfogyasztási attitűdjének kialakítását

INTERJÚ SZŰCS SZILVIVEL, AZ ANYAPARA ALAPÍTÓJÁVAL:
Hogyan lehet a fiatalokkal valódi beszélgetést kezdeményezni a felelős alkoholfogyasztásról?